2012. szeptember 21., péntek

Romney és a világ

Egy nagyszerű írás az Economist egyik amerikás bloggerétől Romney Izraellel és a palsztinokkal kapcsolatban mondott, és titokban felvett szavairól. Erősen ajánlott. 

Romney ott gyakorlatilag teljesen szembe ment az amerikai kormány (az elmúlt évtizedek összes amerikai kormánya) hivatalos álláspontjával, és saját pártja hivatalos programjával, amikor közölte: Izrael és a palesztinok között soha nem lehet béke. Ami persze simán igaz. De. 

A nagy baj nem feltétlenül az, hogy ezt gondolja. A nagy baj az, hogy abból ahogy ezt előadta kicseng, hogy lövése sincsen a világról, és gondolatai túlságosan egyszerűek. 


Az embernek az az érzése amikor külpolitikáról beszél, hogy nem csak nem tud eleget, de még csak nem is igazán érdekli az egész téma. Mintha csak azért foglalkozna vele, mert muszáj. Amikor pedig mégis beszél, ez meglátszik. Gondolataiból hiányzik a mélység, nem érezni, hogy megértené az adott helyzet finomságait. A tudása legjobb esetben is csak felszínes, mint egy olyan embernek, aki csak félig odafigyelve a hírekre szerez információkat egy konfliktusról, véleménye mégis határozott. Amikor pedig megoldásokról beszél, az olyan, mintha nem igazán gondolta volna végig egészen pontosan milyen hatásai is lennének az adott döntésnek. (Bush neokonjai és Irak mond valamit?) 

És akkor most mindenki képzeljen el egy Romney elnökséget, ahol ugyanazok a neokonzervatív külpolosok határozzák meg az irányvonalat, akik Bush elnöksége alatt, csak egy külpol fronton gyengébb elnökkel.  

Homer Simpson Romneyt választja







2012. szeptember 20., csütörtök

Humoristák és a 47 százalék


Jimmy Fallon, mint Romney 



Jon Stewart és Mr "Release the Hounds" Burns,


valamint a Fallon által kifigurázott sajttáj



És persze Colbert



és még egyszer

Romney továbbra is védekező módban


„Ez a kampány az amerikaiak száz százalékról szól”. Most ezzel a szöveggel próbálja meg a 47 százalékos kijelentése után kavart vihart visszaszorítani Romney, aki a latino szavazókat próbált meggyőzni a Miamiban, ahol ezt egy válaszon belül négyszer is sikerült elmondani, nehogy valaki lemaradjon róla. Valamint bizonygatta, hogy mindenkinek segíteni akar, akik segítségre szorulnak. Még az apjának adott állami segélyeket is felvállalta, miután előkerült egy régi felvétel, amin Romney anyja közli, hogy George Romney is egyike volt azoknak, akik évekig szövetségi adományokból volt kénytelen fenntartani családjukat.



Miközben a 47 százalékos elszólás okozta károkat igyekezett csillapítani, gyakorlatilag semmi mással nem foglalkozott, mint a pénzgyűjtéssel. Ahelyett, hogy az ingaállamokban tartott volna gyűléseket és beszédeket, a „versenyen kívüli” Kaliforniában (tutira a demokratáké), Utahban (tutira a republikánusoké) és Texasban (tutira a republikánusoké) találkozott gazdag támogatókkal, hogy pénzt szerezzen a kampányhoz, ami - köszönhetően a választásfinanszírozási szabályoknak – kénytelen volt húszmillió dolláros kölcsönt felvenni. 

A kérdés már csak az, hogy ez számít-e. A Romney-támogatók nincsenek egyetértésben. 

Egyesek szerint már késő, és nem is annyira hatásos szemtől-szembe találkozni a választókkal, akiket sokkal jobban el lehet érni a televíziós reklámokkal, amihez pedig sok-sok (sőt, rengeteg) pénz kell, aminek gyűjtésében Romney elismerten nagyon jó. Mások attól tartanak, hogy az ingaállamokat már hónapok óta bombázó hirdetésekben belefáradnak a választók, és azok teljesen hatástalanok maradnak, és végül semmire sem mennek a sok pénzzel. És szükség van arra, hogy az emberek lássák a jelöltek, és meghallgassák ötleteit, ne csak a főleg negatív reklámokat kapják az arcukban. A baj ezzel csak az, hogy Romney nem az a fajta politikus, aki képes egy jó beszéddel feltüzelni az embereket. 

2012. szeptember 19., szerda

Clint Eastwoodot nem lehet nem szeretni


"If somebody's dumb enough to ask me to go to a political convention and say something, they're gonna have to take what they get"



"the Democrats who were watching thought I was going senile, and the Republicans knew I was." 



Nixon and the 47%

Kicsit szégyelem, hogy nem magamtól találtam, hanem a WaPo-n keresztül, de íme: 


Ja, igen. Nixon '72-ben hatalmas fölénnyel nyert.

Hol cseszték el Romneyék

Ott, hogy mint azt már jeleztem volt, azt hitték, a gazdaság állapota és a munkanélküliség egyedül képes lesz legyőzni Obamát, és teljesen elfelejtették: a róla kialakult pozitív képpel ellentétben Obama nagyon durva és kemény kampányember, aki nem riad vissza ellenfele csúnya lejáratásától. Nem hiába hasonlította össze sok kommentátor a mostani választást 2004-el, amikor pedig a demokraták hitték azt, hogy elég lesz csak ott lenni a roppant népszerűtlen Bush ellen, az amerikaiak úgyse fogják újraválasztani. Akkor Bushék kb ugyanazt csinálták, amit most Obamáék: már fél évvel a választás előtt elkezdték lejárató kampányukat riválisuk ellen. Az eredmény ismert.

Think of it this way: In 2008, a half-term senator with little name recognition defeated, in this order, a former nominee for vice president, the most powerful Democratic machine since the Kennedy’s, and a decorated, well-known war hero. And, on top of all of this, he was an African American man with a dictator’s middle name and a last name that rhymed with “Osama.”

2012. szeptember 18., kedd

Ad Wars: 47 százalék - Updated2

Ez gyors volt. 



Update:

És már itten is van a következő, ez a Priorities USA Action műve:





Obama pedig Lettermannál lendült támadásba:




Update2:

Egy Obama reklám, ami ugyan nem említi meg Romney 47 százalékát, de tökéletesen ráillik. A nőket célzó kampányfilmet Colorado, Iowa, New Hampshire, Nevada, Ohio és Virginia államokban adják. 

50 nap hátra - a választás Obamáé, hogy elveszítse.


Olyan, mintha a republikánusok elhitték volna, hogy akár egy kavics is nyerhet Obama ellen, majd miután egyértelművé vált, hogy Obama még a magas munkanélküliség, és a rossz gazdasági helyzet ellenére is meglepően jól tartja magát, nem tudtak mit kezdeni a helyzettel. A konvenciók óta gyakorlatilag csak arról szólnak a hírek, hogy a Romney-kampány hibát hibára halmoz, miközben a republikánusok képtelenek saját üzenetüket betolni a médiába, és folyamatos magyarázkodásba kényszerülnek.

Már maga a konvenzió sem hozta azt az eredményt, amire vártak. Romney népszerűségét egyáltalán nem növelte a gyűlés; az egész esemény, köszönhetően egyebek mellett a Floridára lecsapott hurrikánnak szedett-vedettnek és túl kaotikusnak tűnt; a kampányszempontból legfontosabb független/még nem döntött választókban főleg Clint Eastwodd perfomansza maradt meg az üres széken ülő képzeletbeli Obamával, és nem az utána beszélő Mitt Romney, akinek legemlékezetesebb mozzanata az volt, hogy nem említette meg Afganisztánt, és nem tisztelgett beszédében az amerikai katonák előtt. Valamint az, hogy alelnökjelöltjével együtt semmi konkrétat nem sikerült mondaniuk a jól hangzó, de teljesen üres lózungokkal teli kampányszövegeken kívül. Amit Bill Clinton agyondicsért beszéde még jobban ki is hangsúlyozott.

A konvenciók után Romneyékat még jobboldalról is támadások érték a rosszul muzsikáló, konkrét tervektől mentes kampány miatt. Majd jöttek az buta iszlámellenes flm miatt kitört tüntetések és támadások az amerikai követségek ellen,  amire túl hamar reagáltak egy túlságosan politikai támadással az elnök ellen, ami szintén nem tetszett a választóknak, akik túl forrófejűnek és így veszélyesnek találták közleményét, amiben azzal vádolta Obamát, hogy a támadókkal rokonszenvez. Ez pedig kihangsúlyozta Obama előnyét a nemzetbiztonság és külpolitika témakörében, ami egyébeként az idei választás egyik legmeglepőbb fordulata, ugyanis ezek a területek hagyományosan republikánus erősségeknek számítanak. A hét végén pedig egy, a Romney-kampány belső csatározásairól szóló szennyesteregető írással foglalkoztak a megmondóemberek

Romneyék ezek után gyors stratégiaváltást, és több konkrét terv bemutatását ígérték. És akkor a Mother Jones a hét elején nyilvánosságra hozott egy pénzgyűjtő rendezvényen titokban készített felvételt, ahol Romney tőle meglepő nyíltsággal szólta le az amerikaiak majdnem felét. A baj, hogy ezzel újra megerősítette azt az Obama-kampány által nagykalapáccsal a választók fejébe vert képet, hogy a kőgazdag republikánus jelölt semennyire sem érzi át az átlagemberek problémáit. 

Ezek után ilyen cikkekkel kellett megbarátkozniuk Romneyéknak (ennyit a jó hétkezdésről):

Miért áll nyerésre Obama” (Politico)
 „Mitt Romneylegsötétebb órája” (TheFix/WaPo)

Aztán már jött is a következő adag a MJ-től, ahol kijelenti, a palsztinok úgy ahogy vannak, nem akarnak békét Izraellel, így ő sem tenne ennek érdekében semmit, csak arra várna, hogy a dolgok maguktól megoldódjanak, így, vagy úgy. És még arra is büszke volt, hogy amikor egy volt amcsi külügyminiszter azt mondta neki, hogy van lehetőség az izraeli-palesztin egyezségre, arra nem volt kíváncsi, majd közölte, hogy semmiféle nyomást nem fog gyakorolni Izraelre. És ami a világ számára a legijesztőbb, az Iránról kialakult képe: őrült vallási fanatikusoknak tartja az igazából pragmatikus/racionalista iráni vezetést, amiből egyenesen következik, hogy nem tárgyalna velük, hiszen őrült fanatikusokkal nem lehet, ami bezony háborút jelent(het). (Itt azért meg kell jegyezni, hogy az elnökséget elnyerő politikusok azonnal máskép állnak hozzá a külpolitikához, amit az első nap kézhez kapják az elnököknek szóló szupertitkos jelentéseket, de akkor is…).   

És. az MJ tarsolyában még biztosan van pár kis részlet, amit szép lassan ki is fognak tolni. Romney ezt a hetet is kénytelen lesz védekezésben tölteni. 

Oh Yes!


Nah ez biztosan érdekes lesz. A két arc mindig nagyon jókat vitázik.