Szétdicsérik a másikat

Jövőhét szerdán jön az első vita, így hirtelen mindkét kampány elkezte agyondicsérni ellenfelét. Mindkét oldalról elvileg támogatóknak írt belső levelek találták meg az utat a sajtóban, amelyekben csak azzal foglalkoznak, hogy a másiknak miért van nagyobb esélye. A cél egyértelmű: csökkenteni az elvárásokat a saját jelölttel szemben, olyan képet felépíteni, mintha egy hatalmas, emberfeletti akadályt kellene legyőznie, hogy egy gyengébb teljesítményt is jónak látszódjon.
Csak tudnám miért csinálják? Az egész annyira átlátszó, annyira nyílvánvaló, hogy a sajtó ennek megfelelően ezt a tényt kihangsúlyozva számol be róla. Mégis mindkét kampány csinálja. Ezek szerint így is működik.

Nahde. Hamár végre egy kicsit dicsérik a másikat, lássuk mivel, olyan ritkán adódik rá alkalom: Romney kampány szerint Obama ritka tehetséges,és nemzetközileg elismert szónok, aki a vitákban nagyon hatásosan adja elő magát és nagyszerű teljesítmény nyújtott 2008-ban. (“a uniquely gifted speaker”; “one of the most talented political communicators in modern history"; "The president is obviously a very eloquent, gifted speaker") Míg az Obama kampány arra számít, hogy csakúgy, mint a primaryk alatt, Romney felkészült, fegyelmezett és aggresszív vitapartner lesz, aki gyorsgondolkodású, kifinomult és választékos, és bármikor kész egy ütős támadásra, olyan jó a vitákban amennyire csak lehetséges, eltökélt, felkészült és okos. ("we expect Mitt Romney to be a prepared, disciplined and aggressive debater"; “He’s quick, polished and ready with a punch attack"; “is as good as it gets in debating. He is poised, prepared, smart, strategic.”)

Ezen felül a Romney kampány szerint Obamának jóval nagyobb esélye van, mert ez lesz a nyolcadik elnökjelölti vitája, míg Romneynak csak az első, és hivatalban lévő elnökként alapból előnye van, mival napi rendszerességgel foglalkozik a vitán szereplő kérdésekkel.

Obamáék szerint persze minden Romneynak kedvez, hiszen alapból mindig a kihívó van előnyben, ráadásul Romneynak rengeteg ideje volt felkészülni, míg Obama a meló miatt nem tudott elég időt szakítani rá. Szerintük még soha egy elnökjelölt sem készült olyan sokat a vitákra, mint Romney, és meglepő lenne, ha nem brillírozna. David Axelrod még azt is hozzátette: talán ezárt mondja hónapok óta a Romney-kampány, hogy választásfordító teljesítményt fog nyújtani jelöltjük, olyat, mint Reagan 1980-ban

A legjobb, hogy mindkét kampány "belső" memója azzal zár, hogy igazából annyira nem is számítanak a viták, mert az amerikai választók nem csak az alapján fognak dönteni, hanem az egész kampány alatt nyújtott teljesítményt fogják díjazni.

Egy demokrata politikus, még a 2008-as vitákat is arra használta, hogy csökkentse az elvárásokat Obamával szemben. Jennifer Granholm, Michigan volt kormányzója szerint az elnök tuti el fogja veszíteni a vitákat, mert bár "kétségtelenül brilliáns elme, a vitákban nem túl jó, elég csak emlékezni a négy évvel korábbai vitákra, ahol hebegett-habogott".

Nos, én pont tegnap néztem bele az első Obama-McCain vitában, és bár csak egy részt néztem, amikor Pakisztánról és külpolról beszél, ott éppen nagyon jó volt. Összeszedett, világos gondolatok, lazán nyugodt magabiztossággal előadva, és látszott, hogy nagyon felkészítették, és nagyon megtanulta a leckét. Az első gondolatom az volt: Romney előtt rohadt nehéz feladat áll. A második is.

(egyébként azt a részt kerestem, amikor azt a kijelentését védi a republikánusok "Obama naív" támadásaival szemben, hogy igenis indítana katonai akciót Pakisztán felségterületén, akár a pakisztáni kormány előzetes beleegyezése nélkül is, ha mondjuk Osama bin Laden, vagy az Al-Kaida más magasrangú vezetője a célkeresztbe kerülne. Khm. Most visszanézve egy az egyben olyan, mintha már akkor az újraválasztása felé kacsintottak volna. Ha esetleg külpol fronton támadhatóvá válna Obama, az a rész tuti reklámanyag. Ezzel a videóval kapcsolatban még egy gondolat. Így négy év múlva visszanézve nagyon meglepett az, hogy mit művelt McCain, akinek elvileg sokkal többet kellett (volna) tudni Irakról, Afganisztánról meg úgy általában a hadviselésről, ezzel szemben csak a tanácsadók által belevert támadó és általánosító kampányszövegeket tolta nulla tartalommal, mintha hülyéknek beszélne. Ez különösen akkor jött elő, amikor arról beszél, nem ülne le csak úgy tárgyalni Ahmadenizsáddal. És még az iráni elnök nevét sem tudta kimondani. Érdemes megnézni)

És a végére még egy kis meglepetés. Romney Iránnal kapcsolatban visszavett a primarykre való keménykedésből és megtalálva magában a diplomatát kijelentette, hogy valószínűleg és remélhetőleg nem lesz szükség kaptonai beavatkozásra, bár "azt sem lehet kizárni". És azt is mondta, hogy Obama nézetei az iráni atommal kapcsolatban annyira nem is különböznek az övétől, csak szerint Obama közeledett az ő eredeti álláspontjához. Mindezt azután közölte, hogy beszélt Netanjahuval. (és azután, hogy a szokásoknak megfelelően, elnökjelöltként már ő is kap nemzetbiztonsági infókat a hírszerzéstől)

Elképesztő adatok és együttérző Romney

Aztakurva. Ennél finomabban képtelenség reagálni a Quinnipiac University, CBS News és a New York Times legújabb felmérésére. Az adatok h i h e t e t l e n e k.

Azt mondják, hogy Obamának 10 azaz tíz(!) pontos előnye van Ohióban, azok közt, akik biztosan elmennek választani, köszönhetően annak, hogy 25 pontos előnye van a nőknél, 35 pontos előnye a 35 évnél fiatalabbak közt és 5 pontos előnye a 35-64 éveseknél. Aztán azt is mondják, hogy az elvileg a legkiegyensúlyozottabb Floridában 9 azaz kilenc ponttal vezet Romney előtt az elnök. Bár a legtöbb felmérés Obama előnyt mutat a nagyon fontos Ohióban, közel sem ekkorát. A legmegbízhatóbb adatokat közlő RealClearPolitics átlaga "csak" 5,2 pontos előnyt mutat.

Aztán persze, ki tudja. Lehet, hogy több felmérés is igazolni fogja ezeke a durva számokat. (a ballib elfogultsággal nem nagyon vádolható FoxNews egy hete készült kutatása pl 8 pontos Obama előnyt mutatott, csakúgy, mint a WaPo felmérése) Ha beigazolódnak, Romney nagyon-nagyon-nagy bajban van. És kezdhetnek pánikolni. Az az esetet kivéve, hogy történik valami nagyhatású "októberi meglepetés", ami komoly kárt okoz Obamának, Romneynak elképzelhetetlenül jó teljesítményt kell nyújtania az első elnöki vitán, amin az elvileg neki kedvező gazdaság lesz a téma.

Közben. Romneyék úgy tűnik belátták, hogy a 47 százalékos elszólása tényleg nagy hatással volt a választás menetére, és igyekeznek emberközelivé tenni a jelöltet. Annyira, hogy Romney végre felvállalta a Massachusetts kormányzójaként megalkotott egészségügyi szabályozását, ami Obama egészségügyi reformjának alapja volt (és aminek megszüntetését Romney első elnöki teendőjének mondta), hogy ezzel bizonyítsa: tényleg érdekli az emberek sorsa. Egészen eddig erősen kerülte a témát, amivel erősen támadták a republikánus előválasztások alatt.

Közben pedig egyre többet beszél arról, hogy mennyire megszakad a szíve a szegények sorsát látva és mennyire megérti a középosztály problémáit. Még egy videót is készítettek, amiben Romney egyenesen a kamerába beszélve, azaz közvetlenül a választókhoz szólva igyekszik bemutatni, hogy márpedig ő tényleg együttérez. Közli, hogy mindketten (Obama és Ő) törődnek a szegények és a középosztály sorsával. Majd elcseszi az egészet ezzel: "A különbség az, hogy az én intézkedéseim tényleg segíteni fognak nekik". ("President Obama and I both care about poor and middle-class families. The difference is my policies will make things better for them.") A baj ezzel van: "Them" (nekik). Azzal, hogy nem azt mondta, miközben elvileg közvetlenül hozzájuk beszél, hogy "You" (Önöknek). "Nem közülünk való" - gondolhatják erre az emberek.

Hatvan éve mondta el Nixon a "Checkers Beszédet"

Bár sokakban még mindig az a kép él Richard Nixonról, hogy a televízió áldozata volt, köszönhetően a John F Kennedyvel folytatott televíziós vitának az 1960-as választás alatt, az igazság az, hogy Tricky Dick nagyon is tisztában volt az új médium hatalmas erejével, és mesterien használta ki a benne rejlő lehetőségeket. Ezt bizonyította 1952-ben, amikor egy félórás televíziós adással nem csak saját politikai karrierjét mentette meg a teljes összeomlástól, hanem mindörökre megváltoztatta az amerikai politikai életet.

Az 1952-es elnökválasztásra Dwight D Eisenhower alelnökjelöltjeként készülő Nixon eleinte nem gondolta, hogy nagy bajt okozhat a New York Post szeptember 18-án ezzel a harsány címmel megjelent cikke: “Secret Rich Men’s Trust Fund Keeps Nixon in Style Far Beyond His Salary”. Elvégre semmi botrányos nem volt a cikkben szereplő pénzalappal, amit támogatói hoztak létre a frissen megválasztott szenátornak, hogy segítsék újraválasztását az 1956-os szenátori választáson. A kérdéses 18 ezer dolláros alap ugyanis - a hangzatos címmel ellentétben - egyáltalán nem volt titkos, egyáltalán nem volt illegális, és még etikátlannak sem volt mondható. Annyira nem, hogy a demokrata elnökjelöltnek is volt hasonló pénzalapja. Nem nagy ügy.

A történet azonban az elkövetkező napokban mégis óriási botránnyá nőtte ki magát, és a korrupcióellenességet a kampánya középpontjába helyező Nixonon egyre nagyobb volt a nyomás, hogy mondjon le az alelnökjelöltségről. (Az utolsó gyomrost az adta neki, amikor a kőrepublikánus New York Herald szerkesztőségi cikke is lemondása mellett ágált.) Közben Eisenhowerhez egymás után érkeztek a táviratok és levelek, amelyek 3-1 arányban Nixon eltávolítását követelték, és a tábornok embereiben is egyre nagyobb volt a kétség.

Amikor három nappal a Post cikk megjelenése után(először!) telefonon beszéltek egymással, Ike úgy döntött, hogy nem döntött. Abba azonban belement, hogy Nixon a televízión keresztül magyarázkodjon, és szeptember 23-ára a republikánus párt lefoglalt számára fél óra televíziós időt az NBC-n. Bár Nixon tudta, azt várják el tőle, hogy ott majd bejelenti lemondását, ő úgy döntött, hogy inkább harcolni fog, és a sajtót és a pártgépezetet megkerülve közvetlenül az amerikai néphez szólva a kezükbe helyezi sorsát . Két napja volt arra, hogy felkészüljön élete legfontosabb beszédére, amit mostanra az amerikai politikatörtént legfontosabb szónoklatai között tartanak nyílván.

Amikor Nixon megjelent a képernyőn egy középosztálybeli otthont imitáló Los Angelesi stúdióban, az amerikai televíziózás történetének addigi legnagyobb közönsége (a rádióhallgatókkal együtt hatvanmillió ember) figyelte, ahogy a sokat támadott fiatal szenátor a túléléséért küzd. Senki sem tudta rajta kívül, hogy mit fog mondani. Még Eisenhowernek és embereinek is a tévét kellett nézni.

"Alelnökjelöltként, és olyan emberként jöttem Önökhöz ma este, akinek becsületességét és tisztességét megkérdőjelezték" kezdte, majd ismertette az ellen hozott vádakat, beszélt a pénzalapról, majd jött az igazán hatásos rész, amivel végül megnyerte az embereket. Kínos részletességgel beszámolt pénzügyeiről, a sok adósságról, a jelszáloghiteles házról, a nem túl jó autóról, és azt is bevallotta az egész nemzet előtt, hogy a még a szüleinek is tartozik.

Aztán jött az a történet, amiről a beszéd a nevét kapta. A rész Checkersről, a kis kokker spánielről, amit gyerekeinek szánt ajándékként kapott egy texasi támogatótól. Amit meg kellett említenie, mert ha nem teszi "Ők" biztosan a szemére vetik. És kijelentette: a gyerekek imádják Checkers, és meg fogják tartani, bármit is mondanak "Ők" (akik annyira gonoszak, képesek lennének kiszakítani egy kiskutyust egy hatéves lány kezéből). Majd, jófajta nixonos támadások után, a beszéd végén, arra kérte az embereket, írják meg a Republikánus Pártnak, hogy lemondjon, vagy maradjon.

Ellenfelei szörnyen megalázónak és szánalmasnak találták a beszédet. Walter Lippman kijelentette: ez volt „a leglealacsonyítóbb élmény, amit az országnak át kellet élnie”. A liberálisok fanyalogtak. Az embereknek azonban tetszett. Nagyon. Ők meghatódtak. Szó szerint elsírták magukat. Még a kameraman is a könnyeivel küszködött. Nixon viszont elégedetlen volt. Azt hitte, az egész kudarcba fulladt, mert az időt eltévesztve úgy keverték le, hogy pár mondatot már nem tudott elmondani. De tévedett. Nagyon.

A középosztály ugyanis együtt érzett vele, közülük valónak tekintették, és ezt ki is fejezték. Az adást követően Eisenhowert és a Republikánus Pártot elárasztották a támogató táviratok és levelek. Milliószám. És több mint 99 százalék(!) Nixon mellett állt ki. Nixon győzött. Majd nyolc éven át volt az Egyesült Államok alelnöke.

És egyetlen beszéddel megváltoztatta az amerikai politikai életet. Ez volt az a pillanat, amikor a televízió elkezdte útját afelé, hogy megkerülhetetlen politikai erővé váljon, és a hagyományos politikai elit elkezdte elveszíteni korábbi nagy befolyását. Ez volt az a pillanat, amikor a republikánuok elnyerték a demokratáktól a kékgalléros fehérek szavazatait, és Rick Perlstein szerint ez volt az a pillanat, amikor az emberek elkezdték ignorálni a liberális megmondóemberek véleményét.

Amikor a beszéd után Nixon azt kérdezte médiatanácsadójától, hogy mit szólt a sajtó a beszédhez,  James Bassett csak annyi válaszolt: "Az már nem fontos".

Ad Wars, Ohio edition

A hetet ohiói turnézással kezdő Romneyékat ez az Obama hirdetés fogadta az államban. Ebben a 47 százalékos kijelentésre helyezik a hangsúlyt, valamint Romney adófizetési szokásaira (illetve arra, hogy nem fizet eleget).

"No Taxes"

   

Romneyék az előző héten kettő, csak ohiói televíziókban játszott hirdetést kezdtek el járatni az állam keleti és délkeleti részén, ahol jelentős a szénipar. A célközönség pedig a szénből élő munkásréteg, akik megélhetésüket féltik. Legfőbb üzenetük: a Fehér Ház háborút folytat a szén ellen, és mindenféle környezetvédelmi indokokkal veszik el a szénbányászok munkalehetőségeit.  Kis érdekesség: mindkét spotban szerepel egy kampánygyűlésen Beallsville-ben, ahol jó sok bányász jelent meg, szépen mutató védősisakokban (hogy jól lehessen látni: bányászok). Mint kiderült, nem maguktól mentek ki. Bányájuk tulaja, aki Romneyt támogatja, kiparancsolta őket a gyűlésre, majd a kieső munkát levonta a bérükből.

„War On Coal”

"Way of Life"

   

Obamáék egy félperces reklámmal válaszoltak (szó szerint) a két Romney hirdetésre. A spot szintén Ohio szénbányász vidékén jelenik meg a tévékben. Abban egy régi, 2003-as felvételt bányásztak (hehe) elő, amelyben Romney tőle (számomra) szokatlan dühvel támadja az szénerőművek pusztító hatását, közölve: „nem teremtek olyan állásokat, amelyek embereket ölnek”. A cím ("Nem közülünk való") pedig jól rájátszik Obamáék legfőbb támadására, hogy Romney nem érti meg az átlagembereket.

"Not One of US"

Obama szerencséje....

... az, hogy Romney az ellenfele, aki a választás közeledtével egyre ostobábbnak tűnik. Legalábbis a Daily Show szerint.

The Daily Show with Jon Stewart
Get More: Daily Show Full Episodes,Political Humor & Satire Blog,The Daily Show on Facebook

Újabb videó fogja borzolni Romneyékat

Ez a gyöngyszem 2005-ből került elő hirtelen. Véletlenül? Kételem. :)
 

"Kisfiúként azt gondoltam, ha gazdag és híres leszek, boldog leszek. És mennyire igazam volt!"

Asszem holnapra minden ezzel lesz tele.

Miért pont Ohio?

Miközben Romneyék az államban turnéznak, friss felmérések mutatják, hogy miért is van szükségük nagy erőveszítésre. A WaPo sajátközvélemény-kutatása szerint Obama 52/44-re veri ellenfelét, és a RealClearPolitics átlaga szerint is 48,7/44,3-on állnak. (Mindezt úgy, hogy szeptember elején még fej-fej mellett voltak) Ami nagyon rossz hír Romney-nak. Ohio megnyerése nélkül ugyanis még egy republikánus jelöltnek sem sikerült bejutnia a Fehér Házba.

És még egy adat, ami nyugtalan éjszakákat okoz Romneyéknak: Az ohióiak 57 százaléka gondolja, hogy Obama jobban megérti az átlagemberek gazdasági problémáit, szemben Romney 37 százalékával. Ez pontosan az a kép, aminek kialakítására milliókat költöttek el a demokraták az elmúlt fél évben. Egyebek mellett ennek a képnek a túlhangsúlyozásával:

(Itten Romney a Bain Capital nevű befektetési cégének munkatársaival, egy 1984-ben készült képen)

(ugye nem kell magyarázni, miért necces? ;] )

Pénzgyűjtés, vagy kampány?

Megvan  a válasz arra a kérdésre, amiről ebben a posztban emlékeztem meg. Romneyék úgy döntöttek, pénzgyűjtés helyett mégiscsak kampánykörutakra küldik jelöltjüket.  (Itten jól össze is van szedve egy térképen,hogy ki-hol-mit csinál.)

Romney pénzproblémájának hátterében az áll, hogy Obama példáját követne nem korlátozott mennyiségű közpénzből kampányol, hanem vállalta, hogy saját maga teremti elő a választási hadjárathoz szükséges százmilliókat, limit nélkül. A különbség kettőjük között, hogy Obama kétszáz dollárnál kevesebb adományokból gyűjt rengeteg pénzt, míg Romney kénytelen a nagypénzű támogatókra támaszkodni, akiket külön meg kell győzni, ami ugye időbe kerül, időbe, amit a kampányúton is tölthetne. Ed Gillespie, Romney főtanácsadója abban reménykedik, hogy már most sikerül annyi pénzt összekalapozniuk, hogy november 6-ig már nem lesz szükségük több pénzgyűjtő eseményre.

Romney a héten a kulcsfontosságú Ohióban busztúrázik, gazdasági kérdésekre helyezve a hangsúlyt, ami azért nem állította meg Paul Ryant abban, hogy külpol/nemzebizt fronton is támadja Obamát, akit Jimmy Carterhez hasonlított. Romneyt pedig (meglepetés-meglepetés!!) Reaganhez. És nem felejtette megemlíteni, hogy a kormányzat az ország egyetlen tankgyártó üzemének bezárást tervezi, ami, újabb meglepetés, Ohióban van.

Úgy tűnik, Romneyék támadási felületet látnak Obama külpolos páncélján a nagykövetségek elleni támadások, és az Amerika-ellenes  tüntetések után. Ezzel kapcsolatban Obamáéknak amiatt fájhat a fejük, hogy a veteránok, akiknek szavazataira számítottak,inkább egy új  főparancsnokot szeretnének. Mindezt annak ellenére, hogy a jelenlegi kormányzat sokat tett a veteránokért. (Btw. Ohióban százezer embert foglalkoztat a védelmi ipar, és a Pentagon költségvetésének kormányzati csökkentése annyira nem tetszetős arrafelé).

Napi (Romney) nonszensz (Updated)

(Update: mint kiderült, Romney csak viccelt, csak ez a Los Angeles Times írásából nem derült ki. Mondjuk az elég szomorú, hogy sokan elképzelhetőnek tartották, hogy tényleg komolyan beszélt)

Szegény Romneyn már megint röhögnek. De. Megnyugtathatja a gondolat, hogy ez kis semmisség. De. Szégyenkezhet amiatt, hogy őrületesen nagy marhaságot sikerült kiejtenie a száján. Azon értetlenkedett ugyanis, hogy repülőgépeken nem lehet kinyitni az ablakot repülés közben, és ezt még veszélyesnek is találta a kabint füsttel beborító tűz esetén.

Történt, hogy Ann Romney gépe kényszerleszállást hajtott végre még pénteken Coloradóban, miután egy elektromos hiba miatt füst terítette be a kabint. Romney szombaton beszélt erről egy Los Angelesben tartott pénzgyűjtőn az LATimesnak. Elmondta mennyire örül, hogy nem lett semmi baj, és elmondta mennyire aggódott érte. Aztán elmondta, milyen rossz is volt feleségének a füsttel teli kabinban ülni, fulladozva a szemét csípő füstben. Majd jött a gyöngyszem. Miután közölte, hogy "egy égő gépen nincsen hova menekülni" (Nahát!) megemlítette, hogy kívülről sem jutank oxigénhez az utasok, "mert az ablakokat nem lehet kinyitni", hozzátéve, nem érti miért nem, ez egy "real problem".

Természetesen a szemét kukacoskodó bloggerek a Gawkernél, Wonkettenél és a Daily Kosnál gyorsan Romney segítségére siettek, és elmagyarázták azt, amit az ember úgy gondolná egy komoly felnőtt embernek nem kell. Egyrészről oxigént adni a egy repülőgépen kitört tűzhöz nem nagyon jó ötlet, legalábbis addig, amíg az a gáz kell az égéshez. Másodszor, repülési magasságban olyan sok oxigén bizony nincsen a gépen kívül. És végül ottan van a nyomáskülönbség problémája, aminek hatását mindenki ismerhet, aki látott már repülőgépeken játszódó akciófilmeket. Romney valszeg nem néz ilyeneket: