2012. október 19., péntek

Viccelődünk, viccelődünk?

Az amcsi elnökválasztás egyik szép tradíciója, hogy három héttel a választás napja előtt a két jelölt együtt részt vesz az 1946 óta évente megrendezett Al Smith vacsorán. Az jótékonysági eseményt a New York-i katolikus egyházmegye, egészen pontosan az 1944-ben meghalt New York-i kormányzó, és egyben az első katolikus elnökjelölt Alfred E. Smith emlékét őrző alapítvány rendezi. Hogy milyen jelentős eseményről van szó, jól mutatja, hogy már a második évben nem más főszónok mondott beszédet, igaz telefonon keresztül, mint Winston Churchill, és azóta is egymás érik a politikai élet nagyágyúi.

A vacsorán 1960 óta - inkább többé, mint kevésbé megtartott - hagyománynak számít, hogy az elnökválasztások alatt mindkét jelöltet meghívják beszédet mondani, amelyek az évek alatt egyre könnyedebbé, csipkelődőssé és viccelődőssé váltak. És ez lehetőséget ad az egymással éppen komoly, sokszor nem gyengén durva kampányt folytató jelölteknek arra, hogy a választás hajrájában megmutassák humoros oldalukat, azt, hogy képesek egy lépés távolságból figyelni a politikai harcot, sértődések nélkül gúnyt űzni a másikból, és kinevetni saját magukat.

Valamint azt, hogy bármennyire nem értenek egyet a másikkal, ez nem jelenti azt, hogy nem képesek leülni egy asztalhoz.  





2012. október 16., kedd

A második vitára készülve


Gyakorlatilag semmi mással nem foglalkozik az elnökválasztással kapcsolatban az jó amcsi média, mint a ma esti újabb Obama-Romney összecsapással (ami természetesen, csakúgy mint az előző, „hihetetlenül és rendkívül nagyon kulcsfontosságú”; csak most Obamának, akinek muszáj lesz felállnia a padlóról, ahol az előző vitában került).  

Megtudhatjuk, mi az az öt dolog, amire figyelni kellazt is, hogy mi az az öt dolog amire figyelni kell, meg azt is, hogy mi az az öt dolog amire figyelni kellvalamint, hogy mire kell figyelni; és milyen kérdéseket szeretnének kapni a jelöltek.És persze azt is, hogy mi a tíz legfontosabb dolog, amire figyelni kell

Aztán persze ott van magának a vitának a kialakítása, ami úgynevezett „town-hall”, amikor nem újságíró(k), hanem „A Nép Gyermekei” tesznek fel kérdéseket a jelöltnek (és amivel kapcsolatban erre kell figyelni). Ez pedig úgy általában mindkét jelöltnek veszélyes,de jutalmakat hordozó lehet, illetve veszélyeket hordoz Obamának és Romneynak is. 

Jó jel lehet, hogy a vita műsorvezetője a CNN-es Cindy Crowley (öt dolog, amit tudni kell) már napokkal a vita előtt mindkét párt céltáblájává vált, miután nyilvánvalóvá tette, hogy nem fogja szó nélkül hagyni, ha a felek sületlenséget és valótlanságokat állítanak (azaz hazudnak), illetve, ha nem a konkrét kérdésre válaszolnak.  Valamint olyan szemtelen is lesz, hogy a válaszokra reagálva fel fog tenni további kérdéseket is. (Hát milyen újságíró az ilyen? ;]]] )

Az biztos, hogy most Obamán a feladat, hogy nyújtson valamit. Obama már korábban kijelentette, hogy az első vitán „túlságosan udvarias” volt. Nos ezt a hibát (ha csak nem volt szándékos altatás) most biztosan nem fogja elkövetni, és a kampány (és a várakozások) szerint „erőteljes,kemény, de tisztelettudó” lesz. A média megmondóemberei szerint az elnöknek „életjeleketkell mutatnia", hogy nyertesen távozzon. (Elég alacsonyan van a léc – lehet, hogy az első vita alatt tényleg csak altatott, hogy most egy átlagos teljesítménnyel is az „Obama visszatért” témával legyen elfoglalva a sajtó ezen a héten? – a republikánusok szerint mindenképpen ez fog történni – mint ahogy a demokraták is azt várták, hogy az első vita után a „Romney versenyben van” cím fogja uralni a sajtót).

Egyébként nagy meglepetés nincsen: továbbra is az számít, hogy milyen benyomást fognak kelteni, és nem az, amit mondanak. Holnap okosabbak leszünk, a holtversennyé vált összecsapás pedig még mindig nem lesz eldöntve. Hacsak egyikük nem csinál valami orbitális kampánygyilkos megmozdulást, mint például leköpni a Nép egyik kérdező Gyermekét.