Vigyázó szemetek Ohióra vessétek

Már csak alig több mint egy hét, és Ohio állam 11,5 millió lakosa eldönti, hogy ki legyen az Egyesült Államok elnöke. Najó, ez így nem teljesen igaz. Nem 11 millió ohiói fog dönteni, hanem csak 7,7 millióan, ennyi ugyanis  a regisztrál választók száma az államban. De ez a szám sem stimmel teljesen, mert nem mennek el mindannyian szavazni. 2008-ben alig hetven százalék. Így igazából úgy ötmillió szavazó dönt majd. Mert az viszont stimmel, hogy (gyakorlatilag) Ohio fog eldönteni mindent. Érdemes lesz jól megjegyezni tehát az alábbi térképet, a választás napján gyanítom nagyon sokat fogjuk nézni a CNN-en, ahogy elkezdenek beérkezni az adatok.

És, hogy miért pont Ohio fogja eldönteni az egészet? Egyrészről ott van a történelem: Ohio az elmúlt tíz választás alatt minden egyes alkalommal a győztes jelölt mellé tette a voksát, és az amerikai sajtóban már unalmassá ismételgették: republikánus politikus még nem nyert elnökválasztást Ohio nélkül. Idén ráadásul nagyon szoros lesz a verseny. Mindössze alig tucatnyi (9-12, attól függően kire hallgatunk) olyan állam van, ahol nem lehet már most tudni, hogy ki fogja elvinni az elektori szavazatokat, és azok közül Ohio a legfontosabb, 18 elektori szavazatával. Ugyan Florida is ott van, 29 elektori szavazattal, de Romneynak még a déli állam elnyerése esetén is igencsak kapaszkodnia kell, ha Ohio nélkül szeretné elérni a győzelemhez szükséges 270 elektori szavazatot. Bár több olyan variáció is lehetséges, amikor Ohio nélkül is nyer Romney, de azok egyike sem olyan, hogy nyugodtan aludnának tőle a republikánusok.

Azt, hogy milyen nehéz dolga is lenne Romneynak Ohio nélkül, jól mutatja a Google automata keresőszó-kiegészítése:

Érdekesség, hogy Obama a felmérések szerint jobban áll Ohióban, mint az országos felmérésekben, annak ellenére, hogy Ohio szinte tökéletes leképezése az országnak. Ezt leginkább annak köszönheti, hogy, meglepően, Ohióban népszerűbb a fehér férfiak körében, mint országosan. Ezt pedig leginkább az autóiparnak nyújtott kormányzati mentőövnek köszönheti, ami Ohióban, ahol nagyon sok ember munkája kapcsolódik az autógyártáshoz, nagyon népszerű volt. Romney pedig egy mostanában a demokraták által nagyon-nagyon sokszor elővett, 2008-as cikkben az ellen emelt szót. 

Okosítás a választási rendszerről

Az amerikai elnökválasztási rendszert idehaza rendszeresen a „bonyolult” jelzővel látják el. Pedig annyira nem is az. Lássuk, sikerül-e egyszerűen elmondani, mi is történik.

A lényeg, amit a legfontosabb észben tartani, az, hogy az Egyesült Államok igazából nem egy ország, hanem ötven állam szövetsége. És amikor az elnökről szavaznak, az államok egyenként döntenek arról, hogy ők kit szeretnének a Fehér Házban látni: minden egyes államnak van egy meghatározott, úgynevezett elektori szavazata, és azokból kell 50+ százalékot (jelenleg ez 270) összegyűjteni egy jelöltnek a nyeréshez. Tiszta? Akkor bonyolódjunk bele.

Két állam kivételével mindenhol a „győztes mindent visz” elve érvényesül, azaz a legtöbb szavazatot kapott jelölt viszi az összes elektori szavazatot. A két kivétel Maine és Nebraska. Ott két szavazatot kap az, amelyik az egész államban nyert, plusz egy-egy szavazatot az egyes választási körzetekben legtöbb szavazatot kapott jelölt. (A legtöbb szavazat egyik esetben sem jelent 50+ százalékot. Nem szabad elfelejteni, hogy nem csak két elnökjelölt van).

A mágikus szám: 270

Ennyi elektori szavazatot kell szerezni jelenleg a nyeréshez. Az, hogy az egyes államoknak mekkora beleszólása van az eredménybe, azaz, hogy mennyi elektori szavazata van, a kongresszusi helyek alapján számolják ki. (Minden államnak két szenátora van a Szenátusban, valamint a lakosság száma alapján kiosztott képviselője a Képviselőházban. A képviselői helyeket a népszámlálás adatok alapján számolják ki.) Így a legtöbb elektori szavazata Kaliforniának van (55), amit Texas (38) valamint New York (29) és Florida (29) követ, és több kisebb államnak van mindössze három szavazata (pl: Alaszka, Delaware vagy Wyoming). (Szintén három elektori szavazata van a fővárosnak, Washington DC-nek; az ugyanis „szövetségi terület”, azaz nem tartozik egyik államhoz sem, és egészen 1964-ig a fővárosiak nem is vehettek részt az elnökválasztáson - ahhoz alkotmány-kiegészítésre volt szükség.)

Abban az esetben, ha egyik jelölt sem nyer, akkor a Képviselőház tagjai döntenek arról, hogy ki legyen az elnök, és a Szenátus arról, hogy ki legyen az alelnök. (Így akár az is elképzelhető, hogy az egyik párt adja az elnököt, és a másik az alelnököt.) Mostanában ez a helyzet persze csak akkor fordulhat elő a gyakorlatban, ha döntetlen lesz az eredmény, hiszen reálisan csak a két nagy párt jelöltjeinek van bármiféle esélye. És egy kis bonyolítás: ilyen esetben az újonnan megválasztott kongresszus dönt. Az elnökválasztással együtt ugyanis szenátusi és képviselőházi választásokat is tartanak.

További bonyolítás: az elektorok emberek. Lényegében, a választók nem az elnökjelölte szavaznak, hanem az elektorokra, akik majd a jelöltre adják le szavazataikat. Az alkotmány alapján december második szerdája utáni hétfőn (ami idén december 17-ére esik), kell összegyűlniük, és szavazniuk az elnök és az alelnök személyéről. Az alkotmány és a szövetségi törvények sem írják elő, hogy az elektoroknak kötelező lenne tartania magát a választók döntéséhez, ugyanakkor több államban is törvény tiltja, hogy nekikezdjenek önállósodni. Ez egyébként manapság szinte egyáltalán nem szokott előfordulni, és nem is számít rá senki.

Ha valami mégsem tiszta, nem sikerült megérteni a dolgot, vagy további kérdések maradtak, bátran lehet kommentelni és emailt írni :)

Napi nonszensz: erőszak, terhesség, és isteni akarat

A női szavazatokért küzdő Romneyék gyanítom nem nagyon örültek, amikor meghallották mit mondott egy keddi vita végén az Indiana állam szenátusi helyérért küzdő teadélutános republikánus jelölt, Richard Mourdock. A politikusnak abortuszos kérdésben sikerült erőteljesen beletenyerelnie, egy szerencsétlen kijelentéssel. Arra, hogy miért nem támogatja a terhesség-megszakítást még nemi erőszak esetén sem kijelentette: az élet Isten ajándéka, és amikor az élet nemi erőszakkal kezdődik, azt Isten akarta.

A demokraták azonnal rá is cuppantak a nagy vihart kavart kijelentésre, persze arra kihegyezve, mintha Mourdock azt mondta volna: ha egy nőt megerőszakolnak, azt Isten akarta. Valamint igyekeznek Romneyhoz kötni a politikust, amihez jó muníciót ad, hogy Romney nemrég készített egy reklámfilmet, amiben támogatásáról biztosította Mourdockot.

A republikánusok közben igyekeznek elejét venni akijelentés okozta károknak. Romneyék gyorsan elítélték (majd közölték, még mindigtámogatják a szenátusi versenyben), az Indiana kormányzói posztjáért küzdő republikánus jelölt bocsánatkérésre szólította fel (amit Mourdock úgy, ahogy meg is tett), miközben a republikánusok azzal vádolják a demokratákat, hogy kifacsarták a politikus szavait.

Az abortusz téma újbóli felbukkanása miatt Romneyék valszeg nem lejtenek örömtáncokat, túl kényes téma ez most a republikánusoknak, akiknek igencsak kapaszkodniuk kell a nők szavazatai után. Egy szenátor, Todd Akin már áldozatául esett, miután kijelentette, hogy „rendes erőszaknál” (legitimate rape) a női szervezet védekezési mechanizmusa megakadályozza a teherbeesést(…).

Kevesebb bajonett és ló

Az utolsó, mindent eldöntő semmit sem eldöntő vitaa külpolitikáról, amiből kiderült Mitt „robotarcmosoly” Romney mit csinálna másként Barack „hülyeségetbeszélmármegintmosoly” Obamánál. A válasz: semmit, de azt jobban. Romney gyakorlatilag felvállalta az elnök külpolitikáját, és jól eldugta a republikánus elnökjelöltségért folyó harc alatt még keménykedően kardcsörtető énjét, levedlette a Bush elnökségének elejét meghatározó neokonzervatív világlátást, és igyekezett belőni magát középre, jó sokszor kimondva: ő békét akar, nem háborút. Úgy tűnik a republikánus kampány arra játszik, hogy a jobboldali bázis már annyira fel van tüzelve, hogy nem fogja őket eltántorítania Romneytól az, hogy Obama intézkedéseit dicséri. Már csak az a kérdés, melyik Mitt Romney fog beülni az Ovális Irodába: az elmúlt évek „nagyon konzervatív” Romneyja, vagy az utóbbi hetekben megismert Moderate Mitt. 

Hogy mennyire egy húron pendültek, a Daily Show mindennél hatásosabban bemutatja (2:30-nál maga a zsenialitás):

The Daily Show with Jon Stewart

Get More: Daily Show Full Episodes,Political Humor & Satire Blog,The Daily Show on Facebook

Az mindenesetre nagyon látszott, hogy a most a gazdaság nagyon magabiztosan áll a választás középpontjában, és a külpolitikai kérdések kicsit háttérbe szorultak. Mindketten többször is belpolitikára terelték át a témát, amint volt rá egy kis lehetőségük, főleg Kína, és az oda áttelepített amerikai munkahelyek jelentek meg sokszor, illetve Obama kedvenc témája, az oktatás fejlesztése (amit nőknek kedves téma, akiknél Romney az utóbbi hetekben kicsit behozta lemaradását).

Ami pedig a vita után leginkább megmaradt az emberekben, és amivel a legtöbbet foglalkoztak az interneten, azok Obama csipkelődő beszólásai voltak. Leginkább az, amikor Romney azon kijelentésére válaszolt, hogy ő, mármint Romney jelentősen megnövelné az amerikai hadihajók számát, mert anélkül veszélybe kerülne az Egyesült Államok biztonsága, míg Obama csökkentené a védelmi kiadásokat. Erre Obama közölte: igen, kevesebb hadihajója van az amerikai fegyveres erőknek, de kevesebb van bajonettből és lóból is. Majd hozzátette: meg vannak ilyen anyahajóknak nevezett dolgok is, amire repülőgépek le tudnak szállni. (Romney arra nem válaszolt, hogy pénzt honnan szerezne a védelmi kiadásokra)

A vitát, ami az utolsó volt az elnökjelöltek között, egyébként Obama nyerte közmegegyezés szerint. Amivel annyit sikerült elérnie az első, számára katasztrofálisan sikerült vitát követően, hogy a verseny szorosabb, mint valaha, és lehetetlen megmondani, ki lesz nagyon boldog két hét múlva. (és vajon kik lehetnek azok a még mindig dönteni képtelen szavazók, akiket most meg kellett volna győzniük, hogy győzzenek?)